Nakadia

Dátum : 21 / Sze / 2018

Nakadia

NAKADIA

 

🇭🇺 Az őszi szezon nem kezdődhet Corvin nélkül, szerény technotthonunk bár négy emelettel lejjebb költözik, de a lokációváltozást illetően egyértelműen emelkedő pályára áll; Budapest egyik legjobb technikai és beltéri adottságaival felvértezett helyszínéből tervezünk vérbeli klubot faragni, a szóbanforgó rendezvényhelyszín pedig nem más, mint a Terem!

Az óriási belmagasságot és remek akusztikai adottságokat VOID hangrendszerrel egészítjük ki a kifogástalan hangzás érdekében, az egyedülálló látványvilágot pedig a giga vetítőfelületeten túl az oldalfalakra rögzített LED kijelzők hivatottak biztosítani. Pánikra semmi ok, a romkocsma hangulat letisztult és igényes kialakítású környezetre cserélését túl fogjuk élni, előmenetelünkhöz hűen az underground hangulat megtartását szem előtt fogjuk tartani.
—————————————————————-
🇭🇺 Nakadia kiemelkedő előadói karriert tudhat háta mögött már most, annak ellenére, hogy 2002-ben egészen más tervekkel érkezett Európába; nem volt szüksége másra, csak egy klubélményre és egy találkozásra DJ Marusha-val, ahhoz hogy belevágjon szelektori tervei megvalósításába.

Új helyszínünkre egyik állandó vendégbrandünk, az After Dark jóvoltából érkezik hozzánk újra. Naka az első külföldi fellépő volt a rendezvénysorozat történetében és már akkor is legendás show-t adott, amit azóta is emleget a nagyérdemű. Az idei SZIGET Fesztiválos fellépése se volt semmi a Colosseumban az elmondások szerint, de a magyar közönség jórésze sajnos lemaradt róla, ezért érdemes fontolóra venni a megjelenést.


Jegyek