Vajon a klubzene tényleg olyan iparággá nőtte ki magát, amelyik beleharap az etető kézbe? Fejtegetés a klubszcéna egyik legátfogóbb problémaköréről.

 

Mindig is nehéz kenyér volt, mindig is szélmalomharc volt a promóter lét. De az évek múlásával szemlátomást egyre több az akadály. Nem jó irányba haladnak a dolgok. A klubkultúra egyre inkább elkommercializálódik és ez senki számára nem teremt kellemes atmoszférát.”

A DJ gázsik az inflációnál is gyorsabban emelkedtek, az artist fee sokszor köszönőviszonyban sincs azzal a pénzzel, amit ki tud termelni az adott buli. Az egyre szaporodó hazai és nemzetközi fesztiválok miatt a kisebb klubestek egyre hátrébb csúsznak a DJ-k és az ügynökségek prioritási listáján. Egyre nehezebb emészthető áron bookingokat kötni, különösen igaz ez a kevésbé frekventált helyeken.

„ Ha sikerül is elhozni az adott DJ-t, az olyan összegért jön el, hogy muszáj megemelned a jegyárakat, hogy rentábilis legyen az este. Ez alapvetően rányomja a bélyegét a hangulatra, azt hiszem, a klubberek isszák meg ennek a levét leginkább.”

Azt nem lehet mondani, hogy mindenhova egyformán gyűrűztek be a szervezés nehézségei, azok a helyek az igazán érintettek, ahol a klubkultúrának mélyebben gyökerező hagyományai vannak. Ám még ezek között a városok között is léteznek olyan egyedi mikroklímák, mint Ibiza vagy Berlin, ezeken a helyeken szintén kevéssé érezhetők a problémák. Más városok, mint London, egyre fenyegetőbb körülményekkel néznek szembe. De a tünetek sajnos mindenütt jelen vannak, a legkülönbözőbb helyekről, pl. Dublinból, Isztambulból vagy akár LA-ből egyaránt panaszkodnak a szervezők az egyre emelkedő gázsikra, a keresettebb nevek szűk elitjére, az egyre erősebb versenyhelyzetre, az underground elüzletiesedésére, az egyre körülményesebb ügynöki munkára, eseti költségekre, illetve az épp csak felszínen lebegő piaci versenyzőkkel szembeni egyre rugalmatlanabb hozzáállásra.

Promoter berkekben egyre általánosabb a frusztrált, pesszimista hangulat. Nem mindenki jövendöli azonnal az ítéletnapot, de azért ez sem ritka. Sokak szerint az egész csak egy buborék, ami hamarosan kipukkan. ’’

 

93cf3590ca4f015d976d40c1de389dec

 

Mi állhat az jelenség mögött? Egy szóban: a növekedés.

Az elmúlt tíz évben közel megduplázódott a klubzenében forgó pénzmennyiség, ami 2011-ben még évi négy milliárd dollár volt, az 2016-ra évi 7,1 milliárd dollárt jelent. A legnagyobb változások talán az elektronikus zenei események átstrukturálódásában keresendőek.

A tengerentúlon az EDM teljesen beágyazódott a mainstream kultúrába, amerika fesztiváljainak fele elektronikus zenéhez volt köthető 2007 és 2013 között. Egy tavalyi Ticketmasteres felmérésből kiderül, hogy Nagy- Britanniában 500 százalékkal szaporodtak meg az elektronikus zenei fesztiválok a 2000 és 2015 közötti időszakban, a kereslet pedig folyamatosan nő. Európa szerte minden hetedik emberre igaz az állítás, hogy a közelmúltban részt vett valamilyen elektronikus zenei rendezvényen.

Joggal kérdezhetjük, mi köze ennek az egésznek az igazi undergroundhoz. Mindent egybevetve azokhoz a nevekhez viszonyítva, amelyeken megakad az átlagember szeme, nos, egy David Guettához képest például egy Wigflex vagy egy Meandyou kis halak csupán. Azonban mindenki ugyanabban a vízben úszkál, mindenkire ugyanazok a körülmények hatnak. A klubzene pedig a kilencvenes évek vége óta nem volt ennyire elterjedt, mint most, a fiatalok pedig minden korábbinál befogadóbbak a klubkultúra normáit illetően. Elég, ha felnéz az ember a RA event listájára egy adott városban, vagy megkérdez egy középvonalbeli DJ-t, mi újság a bankszámlájával és nem marad kétség afelől, hogy az underground zene éppen történelmi magasságokban hasít.

Történt egy generációváltás: Amerika és Európa kinevelt egy új korosztályt, akik már elég idősek a klubokba járáshoz. Ez az új generáció már az anyatejjel szívta magába a technológiai vívmányokat, a vérükben van a komputeres zene, nem idegenkednek tőle.

Hogyan változtatja meg ez a tény a dolgok alapvető működését? Talán a negatív vélemények csak a robbanásszerűen fejlődő zeneiparral lépést tartani képtelen emberek panaszai? Vagy talán igaza van annak, aki azt állítja, ez a lufi is ugyanúgy kipukkad majd, mint a kilencvenes évek végi DJ kultúrát övező hype?

Az is lehet, hogy éppen tanúi vagyunk a zeneiparban történő lassú, de kérlelhetetlenül bekövetkező átalakulásnak, amelyet világméretű brandek nyerészkedése eredményez. Ez egy olyan átalakulás, ahol a klubzene emblematikus városait nemzetközi marketingcégek szabdalják fel maguk között, és ahol a fesztivál-felfogás a predomináns. Olyan átalakulás ez, ahol lassan, de biztosan minden professzionalizálódik.

Ha valóban ilyen irányba mozdulnak a dolgok, annak lehetnek pozitív hozadékai, új, izgalmas lehetőségekre mutathatnak rá a változások, de persze jelezhetik egyszerűen azt is, hogy eljárt az idő a klubestek felett.

 Egész élménycsomag szerveződik a klubberkedés köré,  -oké, megvannak a jegyek, foglaljunk szállást, akkor kiveszem a hétfőt szabadnapnak. Mintha a fesztiválmentalitás begyűrűzött volna a klubszezonba.

Mostanában az emberek sokkal inkább szeretnek egyszeri, különleges élményekbe invesztálni. Ez a generáció azt várja, hogy lenyűgözzék. Nagy produkciókra vágynak és minden eddiginél ütősebb line upokra.

Sosem volt olyan egyszerű kiutazni egy fesztiválra, mint mostanában. Airbnb, olcsó vonatjegyek, fapados járatok. Az embereknek jóval nagyobb a mozgásterük, mint mondjuk tíz éve volt. Emiatt háttérbe szorult a vidéki városokban jelen lévő kisebb programsorozatok jelentősége, amelyeknek már nem csak egymással, de a tömegrendezvényekkel is fel kell venniük a versenyt.

A kis és középméretű klubok bookerei kénytelenek alkalmazkodni és előremutató nevek helyett minél meggyőzőbb, kompaktabb line upokat összeállítani. A klubberek egyre inkább fogyasztói mentalitással rendelkeznek, elvárás, hogy adott összegért a lehető legnagyobb élményt kapják.

Ne feledkezzünk meg a fesztiválok fellépti díjakra kifejtett hatásáról sem: egy több ezer fős, magasabb jegy és italárakkal dolgozó rendezvény esetében etikátlan lenne, ha nem emelkednének a gázsik is; ahogy egy élvonalban játszó focistával szemben sem lenne fair, ha másodvonalbeli fizetésért játszatnánk.

Ám talán azért korrektebb játék a foci, mint a zeneipar, mert egy Zs kategóriás vidéki csapattól senki sem várja, hogy a Manchesterrel mérje magát össze.

 

8364cd20f470c7aee172b52badd22d7c

 

A fesztiválok drámaian átformálták a piacot. A kétezres évek eleji berobbanása előtt az EDM leginkább csak a nyári szezonok zenei kínálatát színesítette és viszonylag kevés ponton kapcsolódott a klubszcénához. Azóta azonban a populáris kultúra minden szintjén képviselteti magát és talán csak a disco korszakot övező hypehoz hasonlítható az EDM iránti érdeklődés.

Persue az EDM funkcionálhat egyfajta kapuként is azok számára, akik fogékonyak a mélyebb elektronikus zenei tartalmakra. Amikor úgy öt éve az EDM elkezdett átcsorogni a mainstream kultúrába, az emberek előtt feltárult egy szinte teljesen új univerzum. Innentől talán befogadóbbak lettek az intelligensebb elektronikára, finomodott az átlagízlés is.

Sokkal barátságosabb és könnyebben elérhető az underground, mint eddig bármikor, azonban tartani lehet a szcéna túltelítődésétől. Szerinte gombamód szaporodnak a feltörekvő promoterek és programsorozatok, a közönség viszont lassabban épül: „ Ugyanaz a néhány ezer fő jár a különböző bulikra, ha túl erős a kínálat, az senkinek sem jó, egymás szájából vesszük ki a vendéget.”

Booking téren is erős a verseny, valóságos háború zajlik a bookerek között, ki tud megszerezni egy-egy kurrens artistot. Az egyre emelkedő booking feek minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozzák a szervezőket is. Hihetetlen pénzekbe kerül kibérelni a megfelelő épületet, a hangot, feltölteni az italkészletet, az is nagy szó, ha sikerül nullszaldósra kihozni ezeket az eventeket.

Egy 4000 eurós DJ-nél már meg kell barátkoznod a ténnyel, hogy rendeztél egy drága házibulit, mert keresni már tuti nem fogsz rajta.”

 

99111f9bbbae47be4a1ad773e480b775

 

Kedvező időjárásának köszönhetően Dél-California az EDM fesztiválok egyik hot-spotja: A Live Nation, az  Insomiac Events kreatív partnere szervezi a márciusi Wonderlandet, szeptemberben a Nocturnal Wonderlandet és az Escape Halloweent. Szintén a Live Nation tulajdonában van a Hard, amelynek minden évben két fesztiválja van LA-ben. Ha egy zenészt lefoglal az Insomniac Events, annak jó eséllyel egész évre tele lehet a naptára. Ez azért nem mindegy, mert ezek a nagy fesztiválok az underground színterekből merítik a booking ötleteiket. A Coachella 2017-es névsoránál ott figyel Ben UFO, Marcell Dettmann és a Floating Points például. Az Insomniac tavaly Rodhadot, Jackmastert, Four Tetet hozta a tavalyi évben. Az underground promóterek részéről állandó a rettegés, mikor látják meg valamelyik leütött főfellépőjük nevét egy fesztivál line upjában.

És ez az a pont, ahol összeér a mainstream és az underground: folyamatos a kereslet az újdonságra, a nagyközönség elől eddig elzárt fellépőkre, miközben szépen lassan elkommercializálódik az igazi underground. A fesztivál helyszínek pedig a problémakör legfőbb színtereivé váltak.

New Yorkban is nyögik a klubok az EDM fesztiválok egyeduralmát, a kizárólagos szerződéseikkel együtt. Az underground helyek elhoznak egy viszonylag ismeretlen nevet, felfuttatják, majd amikor megpróbálnák legközelebb elhívni, szembesülnek a ténnyel, hogy az adott artistnak kizárólagos szerződése van a Live Nationnel.

New Yorkban minden hónapban nyit egy új klub, a zenei kínálat vetekszik a berlinivel, a befogadó közönség azonban lényegesen szűkebb, mint a németeknél. Jobb a helyzet, mint valaha, de még mindig nem érték utol európát. De a NY-i állapotokat sem tartja mindenki hosszan fenntarthatónak: el vannak szállva a felléptidíjak, a promoterek között folyamatos a licitverseny, a dolgok jelen állásával egyedül a DJ és a menedzsmentje profitál az egész körforgásból, a klubok és promoterek erőforrásai pedig végesek és egyre csak csökkennek.

Körülbelül három éve szaladt rossz útra a NY-i klubélet, amikor a telített kínálati oldal annyira felverte a gázsikat, hogy egész Észak-Amerikában itt érte meg a DJ-knek leginkább fellépést vállalni. Rengeteg ügynök úgy vélte, hogy ha dübörög a zeneipar, jól fizetnek és jó ajánlatokat kapnak, akkor érdemes évi akár öt hat fellépésre is igent mondani. Ez azonban messze több, mint az ideális, az emberek elvesztették a motivációt, hogy a helyi klubokba járjanak és mostanában egyre inkább olyan új élmények felé kacsintgatnak, mint a külföldi, belföldi bulizás vagy a fesztiválozás.

 

c7269f390bdf073f9aeee7763b5c7703

 

A nagyobb befogadóképességű klubok is egyre több kihívással néznek szembe a túlzsúfolt piac miatt, nehezebben vállalnak kockázatot a bookingoknál, szeretnek megmaradni a már bejáratott neveknél, amiknél kiszámíthatóbb a profit. A kisebb helyek is elégedetlenek, mert szerintük ezek a nagyobb klubok destabilizálták a szcénát a mohó, profitorientált hozzáállásukkal.

 

Nagyobb helyet üzemeltetni egyaránt áldás és átok.Áldás a nyilvánvaló helyi adottságok, a hang, és a több lehetőség miatt. Azonban ez egy többmilliós befektetés is, aminek kultúrából, művészetből és szórakoztatásból kell hasznot termelnie. Folyamatos egyensúlykeresést követel, hogy üzleti és művészeti szempontok megférjenek egymás mellett. Figyelni, hol az a pont, ahol még a pénzénél van a hely, és az artisztikus víziók sem sérülnek. Sok a bizonytalanság, nagy a fluktuáció, a klubok nem akarnak állandóra alkalmazni bookereket vagy promotereket, mert lehet ma ez a jó, holnap már más szelek fújnak. Ez szintén meglehetősen borús hangulatot szül a szakmán belül.

 

Ez az ingatag atmoszféra polarizálta a várost, a nagyob klubok és warehouse partik a tehetősebb embereket célozzák meg, a kisebb szereplők pedig újszerű, izgalmas ámde labilis ökoszisztémát alakítottak ki maguknak, olyan teli lehetséges buktatókkal, mint a rossz hang vagy a nem várt kiadások, esetleges razziák, stb.

A jelen helyzet rövidtávú nyertesei a DJ-k és azok managementje. A nagyobb húzónevek erős alkupozíciót élveznek. Nagyobb a szerepük az ügynököknek, még a szcéna alacsonyabb szintjein is, ahol a bookingok nagy része mindig is informálisan zajlott. Az ügynökök pedig egyre kevésbé állnak szóba kisebb kaliberű promóterekkel, előnyben részesítik a nagyobb jutalékot, így a fesztiválokat is.

Az agent mint olyan, nyilvánvalóan nem felesleges, fontos szerepe van egy artist szakmai és művészi életének megszrvezésében, fejlesztésében. A kisebb promoterek számára viszont igazi kerékkötőnek tűnhetnek, akik tovább növelik az egyébként is magas költségeket. Artist-fee, agency-fee, hotelszobák, terembérlés, biztonsági személyzet, stb… Az ügynököknek is érdemes volna fontolóra venni ezeknek a kisebb rendezvényeknek a művészi, kulturális fontosságát, és a saját szerepüket mindebben. Az ügynöki munka része az is, hogy felmérjék, értelmezzék a helyi viszonyokat és tudják, hol illeszkedik ebbe a kontextusba az általuk képviselt művész.

Hogyan jutottak ilyen fontos szerephez az agentek? Ennél a kérdésnél újra összekapcsolódik a mainstream és az underground zeneipar, ugyanis a válasz megint a /kibaszottrohadék/ EDM-ben keresendő.

5-10 éve legfeljebb 6-7 nagyobb elektronikus zenével foglalkozó ügynökség létezett, az EDM térhódítását követően azonban ezek megsokszorozódtak. Az ügynökségek között is nagy a verseny, ami azt jelenti, hogy egy jó ügynöknek mindig két lépéssel a szcéna előtt kell járnia, még akkor lekötni az artistot, amikor az még csak egy szép ígéret.

Ahogy a zenész eléri az első komolyabb sikereket, az ügynökség próbál gondoskodni arról, hogy minden idejében ezzel foglalkozhasson, és ne szenvedjen hiányt semmiben. A nagy fesztiválok pedig szélesebb körű ismertséget és magasabb fizetést jelentenek.

Sokan nagyon törékenynek látják az ökoszisztémát, az emelkedő gázsik még mindig nem érték el a plafont. Mások szerint, ha összehasonlítjuk a jelenlegi a helyzetet a 90-es évek végével, azt láthatjuk, hogy sokkal globalizáltabb a piac, illetve, hogy az új generáció számára az elektronikus zene már nem csak egy hóbort, hanem ebben nőttek fel, nem valószínű, hogy holnap már rock klubokba fognak járni.

Kevin Watson, az IMS Business Report szerzője szerint nem csak, hogy tovább növekszik az elektronikus zenei ipar, de nem elképzelhetetlen egy második nagy bumm sem, ami a fejlődő országokban várható leginkább. Indiát hozza fel példának, ha az 18-24 éves populációhoz is begyűrűzik az EDM, akkor akár 18 Tomorrowlandet is képesek lehetnek megtölteni. Óriási az ebben rejlő potenciál. Az olyan események mint a Rajahstanban tartott Magnetic Fields demonstrálják az egyre inkább megjelenő igényt az e-zenére.

Ez pozitív kihatással lehet a zeneiparra, az undergroundnak viszont kifejezetten rosszak a kilátásai. Mások optimistábban szemlélik a dolgokat, szerintük alapvetően semmi sem fog megváltozni, mindig lesznek ismeretlen, feltörekvő producerek, új helyszínek és olyan szervezők, akiknek fontosabb a művészi érték, mint a bevétel.

A kisebb promotereknek muszáj lesz alternatív megoldások után nézniük a fennmaradás érdekében. Fontolóra kell venniük a közös munkát, ahelyett, hogy egymással is versenyeznek. A tengerentúlon kezd kialakulni egy ilyen együttműködőbb atmoszféra, van egy minden promoter számára nyilvános Google dokumentum, ami az egymásra szervezést hivatott elkerülni, illetve egyre inkább kezdik elengedni a minél nagyobb nevekkel való egymásra licitálást, és a kevésbé ismert, helyi előadókra fókuszálnak.

Nincs bevált recept semmire, de az eredetiség mindig működik: Másnak kell lenni, kreatívnak. Okosan, képzelőerővel dolgozni, kockázatot vállalni, új dolgokat kipróbálni. Ha valami nem működik, akkor próbálkozni kell, újra és újra, előbb utóbb működni fog.”

 

forrás: Resident Advisor