Akit örökre elnyelt az underground - 

Az Apollonia legcsendesebb tagja. Nem azért szűkszavú, mert szégyenlős, vagy mert nincs mondanivalója. Azért hallgat, mert ez a dolga; elsősorban és mindenek előtt: hallgatni a mély, hipnotikus ritmikát, a különc hangmintákat, amiket modern klasszikusokkal és egy kis őserővel összefűzve dob le a tánctérre. A trió másik két tagja szerint Dyed Soundorom csupa fekete zene és fehér lélek. Elmondása szerint ő sem gondolta, hogy idáig vezet az útja, kezdetben sokkal jobban érdekelték kreatív-szervezési feladatok, Párizs legjobb klubjaiban dolgozott promóterként.

15825745 1266470683396429 8210789356478825036 nHa tippelni kellene, ki indította el a zenei karrierjét, tuti senkinek eszébe sem jutna David Guettát mondani, pedig de. Dyed marketingesként dolgozott Guetta Les Bains Douches nevű klubjában, közben gyűjtötte a lemezeket, amiket néha az üres klubban pakolgatott, addig – addig, míg önálló klubestet kapott. Ment az árral, játszotta, amit az akkori french house szcéna domináns egyéniségei, olyanok, mint Etienne De Crécy, Cassius vagy a Daft Punk. Aztán egyszer csak meghallotta Dan Ghenaciat játszani egy Kwality partin, onnan vége volt mindennek, emberünket örökre elnyelte az underground. Nem szervezni akarta már a bulit, hanem a része lenni, játszani, a visszajelzések pedig csak megerősítették ebben, innentől csak arra kellett figyelni, hogy jókor legyen a jó helyen. Talán a Dannel kötött barátsága mindközül a legnagyobb mérföldkő, az ő korábbi Freak ’n Chick nevű labele adta ki Dyed első zenéit, és tette a nevét Európa szerte ismertté.

 

1890x1200q90 Apollonia 7347 7348 1200x630 90 1 1 c

 

Azt mondja, furcsa volt megszoknia, hogy nem viheti magával az összes lemezét, mint Párizsban, ahol mindig tudta, hova milyen korongokkal készüljön. Az évek során azonban megtanulta, hol mit és mikor, ritkán hibázik és azt is jól csinálja, de azért még mindig arról álmodozik, hogy négy bőrönddel utazhasson. Szerencsére az Apollonia bulikon ott van az övé mellett még két másik lemezes táska is, így azért sokkal könnyebb embernek maradni extrém körülmények között is. A trió pedig még mindig nagyon erős, mindhárman tudatosan figyelnek rá, hogy az egyéni sikereket mindig a csapat javára fordítsák.

Állítólag a karrierje érdekében a bulizásról volt a legnehezebb lemondania, úgy érzi, folyamatosan fókuszáltnak kell lennie és ebbe nem fér bele az élvhajhászat meg a klubberkedés, de havonta egyszer azért elengedi a lovakat. / Én meg drukkolok magamban, hogy március negyedikén dobja le a láncot, mert nem csak a Disqrate tartja aznap a szülinapját, hanem én is…/