Ion Ludwig

 

 

1. Anyukája a Koos Ludwig nevet szánta neki, ő Johnatan Traffic néven kezdte a pályafutását, az első komolyabb megjelenése /2006 Alphahouse/ óta változtatta a művésznevét Ion Ludwigra.

 

2. Az egyik legjobb döntésének tartja, hogy néhány meredek berlini év után visszaköltözött Deventerbe, a holland kisvárosba, ahol felnőtt. Úgy érezte, Berlinben túl közel került ahhoz, amire korábban vágyott, kellett néhány lépés távolság a szcéna sűrűje és közte, hogy ne az árral haladjon, hanem előtte.

 

3. Napjaink egyik legtermékenyebb artistja, egy legenda szerint Rhadoonak volt egy három órás Sunwaves szettje, amit kizárólag kiadatlan Ion Ludwig zenékből válogatott össze.

Ions Inn 2016

 

4. Kilenc éves korában kezdett el zenével foglalkozni, játszik xilofonon, spanyol akusztikus, illetve elektromos gitáron, dobon.

 

5. Csak live szettekkel lép fel, számára csak így van értelme, bosszantja, hogy egy sima DJ szettnél nincs lehetősége belenyúlni a zene alapstruktúrájába.

 

6. Az első két év Berlinben igazi megpróbáltatás volt számára, képtelen volt szakmai kapcsolatokat építeni, volt, hogy hónapokig nem hívták meg sehova játszani. Amennyire nem volt gyümölcsöző a város gigek szempontjából, annyira termékeny volt a produceri munkáit illetően: a szobájában mérgelődve ez alatt az idő alatt 12 EP-nyi és két album anyagát lapátolta össze.

1310290937232

 

7. Mindig nagy hatással volt rá a Maja jóslat a 2012-es világvégéről, azóta mintha átkapcsoltak volna a fejében valamit, kevésbé gazdagon struktúrált, funkcionálisabb technot ír. Ügynökséget is ekkor váltott, azóta a Toi Toi artistja.

 

8. Napi 10-12 órát tölt a stúdióban, maximum a családi kötelezettségei szabhatnak gátat a munkának. Saját bevallása szerint mostanra annyi kiadatlan zenéje gyűlt össze, hogy élete végéig lenne elég release, ezért is tud extrém hosszú három-négy órás liveokat tolni.

 

9. Hosszú távú tervei között szerepel, hogy komponistaként is kipróbálja magát.

 

10.Hisz a bibliai szombatévben, ami nem más, mint a hetedik év, amikor a termőföld parlagon marad, megpihen, termőereje visszatöltődik. A szabad kutatóév tulajdonképp az emberi produktivitást megújító hetedik év, számára ez 2019-ben nyer majd aktualitást.