Argentín útinapló Lank tollából.

 

ÉRKEZÉSEK

Lassan egy éve lesz, hogy kis időre volt szerencsém egy másik kontinensen egy távoli országban élni. Ahogy lassan fordulunk az őszbe, úgy jönnek elő az egy évvel ezelőtti érzületek; készülődés, a folyamatban lévő munkák több kevesebb sikerrel járó lezárása és persze ábrándozás.

Fejben már hetekkel az indulás előtt Patagonia sört iszogattam a mendozai szépségverseny zsűritagjaként egy poros városszéli klubban.

Az a helyzet, hogy néhány évvel ezelőtt már jártam Argentínában, de nem ennyi időre. Izgatottságom kérdőjelek sokaságával társult. Málhámat kompakt méretű szintetizátorokkal és effektpedálokkal megtöltve, egy jó 26 órás út és egy isztambuli reptéren eltöltött éjszaka után csöppentem a mesés Buenos Aires-be jó vendéglátóm és zenész társam, Ricky Ryan Palermo-i rezidenciájába. Mintha tegnap lett volna, hogy 2012 tavaszán ugyanitt lógtunk. Azonnal szembesültem a ténnyel, hogy mind ő mind pedig én komolyabb változásokon mentünk keresztül mióta legutóbb találkoztunk. Mindezek örömére koccintottunk egy pohár csapvízzel és megkezdődött a nagy kaland! Az ottani időszámítás szerinti kora tavasz hűvöskés, esős, de pazar látványvilágű viharokkal operált. Tökéletes idő az asszimilálódáshoz, a közös munka megkezdéséshez, a 15000 kilométernyi dimenzió csúszás és néhány eltávolodott világszemléletbeli különbség elsimításához. Nem indult zökkenőmentesen a dolog, de szerencsére hamar kölcsönösen gyümölcsöző kooperáció vette kezdetét. Eközben mohón vetettem bele magam frissen vásárolt alsó-közép kategóriás fényképezőgépem kellőképpen korlátolt világába. De hiszen van rajta zoom, körülöttem pedig házak, teraszok, szobanövények.. Micsoda egzotikus témaválasztás! Tök mindegy hiszen a világ túlsó felén vagyok, itt még egy kerti pad sem ugyanolyan mint otthon. Elég hamar rá is untam az állókép okozta egyhangúságra és mivel lövésem sincs arról milyen finombeállításokkal lehetne érdekes képeket kicsiholni kitaláltam, hogy az egyébként is izgalmasabbnak ígérkező mozgókép adta lehetőségekkel pótolom hiányos tudásomat és a magam módján filmezni fogok vele.

 

MEGSZOKÁSOK

Jó néhány zenei project halmozódott fel az első egy-két hét alatt, én ideiglenesen átálltam a vegan életmódra és a súlyfeleslegemtől is lassanként megszabadultam végre. Óramű pontossággal betartott napi étkezések, rutin és avokádó őrület. A munkamegosztás úgy zajlott, hogy új zenei ötleteket - ha úgy tetszik sample pack-okat - készítettem a házi stúdiónak átalakított vendégszobában, amíg Ricky a lakás másik végében keverte és alakítgatta a már meglévő demókat. Az első néhány, nagy lendülettel elkészült könyvtáramtól nem annyira volt elájulva. “Túl kísérleti, túl melodikus, táncolni szeretnék!” - hangoztatta. Arra törekedtünk, hogy minnél kevesebb dolog minnél karizmatikusabban szólaljon meg, és köszönhetően annak hogy ezt megelőzően olyan arcok keze nyoma volt már a projecteken mint pl. Kosmas, Paul Rogers vagy Roger Martinez, elég pofás trekkjeink voltak. A hangerővel nem volt probléma. A két rendelkéezésre álló Krk Audio hangfalat egész nap verettük, bármilyen nemű következmény nélkül. Szomszédok mintha nem is lettek volna a 25 emeletes társasházban. Ricky ezalatt atyai szigorral felügyelte eszegetésem és iszogatásom, miközben egy-egy éjjel verítékben forgolódva ébredtem egy heves Asado lakomát vízionáló álomból. Az Asado nagyjából a húsimádók menyországa. Egy hatalmas fatálon szolgálnak fel különböző húsokat, az egyszerű tarjától a legporhanyósabb marhahúsokig, mindezt hideg sörökkel, borokkal természetesen egy asztal dél-amerikai társaságában. Nem volt más választás, én maradtan az “Awaken Peter” üzemmódban és kezdtem nagyon jól érezni magam. 

 

rsz buenos aires street

 

Az első fellépésemre Buenos Aires-ben került sor, és az ezt megelőző hetekben magamba szívott inspiráció hatására egy új dj-zési technikával (USB) és friss zenei állománnyal vártam az estét. Ricky cimborái - a főszervezővel, Jambo-val az élen - jöttek értem, én pedig úgy éreztem magam mint akit először engednek el diszkóba. Az áhított Asado-t követően a Blow nevű helyre vitt utunk, ami a már jobb létre szenderült budapesti Mono-ra emlékeztetett. Azt tudni kell, hogy általánosságban minden alkoholt cukros levekkel isznak, kedvencük a Fernet - egy helyi gyomorkeserű - kólával nagy pohárban. A pultosok kikerekedett szemekkel álltak amikor vodka szódát kértem, és annak ellenére, hogy nem tartottak a helyen szénsavas ásványvizet, örömömre az egyik vállakozó kedvű felszolgáló a szembelévő traffikból hozott egy üveggel. Micsoda sarkalatos pontja ez az éjszakának. A rezidens srácok warmup-ja után egy kellemes 150 fős társaságnak mutathattam be, hogy mit is gondolok éppen a tánczenéről - nem teljesen hibátlanul. A újonnan szerzett technikám hagyott kivánni valót maga után, és az elmaradhatatlan “hang fény minden leáll” momentum is meg volt a szett közepén. Ez az, visszatértem Buenos Aires-be! Az utánam játszó tanult helyi kolléga, Marcelo Vasami szettjét roppantul élveztem és különösebb megfejtések nélkül, jó hangulatban zártuk az estét.

 

BEILLESZKEDÉSEK

A buli utáni héten csatlakoztam Jambo-ék brigádjához egy csütörtök esti focira, nem messze a lakhelyünktől. Este 22.30-ra kaptunk időpontot egy focikomplexumba úgy, hogy a területen lévő kb 15 ketrec mindegyikében parádés meccsek zajlottak. “Atyaég, milyen tempó ez?!” És tényleg nincs megállás. A nap minden percében tömve vannak a focipályák és csapatok adják egymásnak a kilincset. Egy vékony talpú cipőben és mackónadrágban próbáltam felvenni a lendületet újdonsült, puskagolyó gyorsaságú sporttársaimmal majd az elkövetkező napokra úgy le is rokkantam ahogy kell.

Folytatódtak a dolgos hétköznapok. Új kapuk nyíltak meg a közös munkával. Én megtanultam, hogy lehet napi egy - amúgy bitang jó kolumbiai - kávéval élni Ricky pedig felfedezte, hogy egy kis utánajárással ésszerűbb dolog a zöldséget zöldségesnél megvásárolni a sarki szupermarket helyett. A mindennapossá vált produkciós technikák, módszerek, elméleti diskurzusok után és sötét kisszobai stúdiózások során Ricky egyre gyakrabban kiáltotta az “Eessaaa!” szócskát aminek hatására lórúgással felérő impulzussal követelte bennem a palóc vircsaft, hogy kérjem fel egy autodidakta mezőségire a szomszédasszonyt. A flow elindult! 

 

rsz foci

 

Eközben szépen körvonalazódott két másik fellépésen is vidéken; Mendoza-ban és San Luis-ban, az ország nyugati részén. Ez a térség nincs messze a Chile-i határtól tehát gyakorlatilag Argentína másik fele, és ösztöneim által vezérelve kapaszkodtam a lehetőségbe, hogy újra kidughassam az orrom az Argentín prérire, hegyvidékre. Ez betudható mindannak, hogy korántsem volt biztos a megjelenésem hiszen a bulikat megelőző egy hétben még csak egy darab vissza repjegyem volt Buenos Aires-be. Se flyerek, se oda repjegy se érdemi válaszok a szervezőktől. Ricky közbelépése segített a dolgon és köszönhetően a többirányú kommunikációnak sajnos volt néhány igen kellemetlen beszélgetésünk. Én nyilvánvalóan világot akartam látni, Ricky meg nem akarta, hogy engem mint “international artist” hülyére vegyenek itt. Volt egy húzósabb mélypontunk is ahol felvetettük, hogy a tervezett kintlét felénél nincs tovább, és hazamegyek. Diplomáciai képességeink és angol nyelvtudásunk határát súrolta a fennálló kínos helyzet. Ricky temperamentuma és az én - megkérdőjelezhető - higgadtságom végül közös nevezőre terelte a témát és a szervezés hiányosságai is rendeződtek. Repjegyek és promó anyag a zsebben, tehát bevállalom és megyek akármi is lesz. Közben azt vettem észre, hogy felveszem a habitusukat és ahogy viszonyulnak egymáshoz mint emberek. Elég hasonlóak ahhoz ami a magyar attitűd de azzal a különbséggel, hogy gyakorlatilag hiányzik belőlük a pesszimizmus és az irigység. Ezt nem volt nehéz megszokni.

 

KITEKINTÉSEK

Szóval elérkezett a prominens hétvége és nemcsak én készültem ám eltávra hanem Ricky is pakolt . Ő egy 10 napos Mexikó / Torontó turné előtt állt, úgyhogy az ezt követő szűk 2 hétben magamra voltam utalva a jó levegő városában. “See you soon, Bro! ”

Egy rövidke, péntek délutáni repűlőút végén tűntek fel az Andok hósapkái és a Mendoza környéki borvidék. A legutóbbi ittjártamkor ez a környék tetszett a legjobban és alig vártam, hogy megérkezzek. De jó a világ végén! A röptéren Sergio kapott fel és ezzel minden kétségem szerte is foszlott. Részben. Útközben kiderült, hogy tulajdonképpen nem Mendoza-ban fogok játszani hanem egy San Martin nevű helyen, kb 50 km-re innen és nem is a buli első felében hanem a legvégén.

“Ja hogy, ja?!” De nem is tudtam már fennakadni ezen, köszönhetően az elmúlt egy hét kavarásainak. Nem is akartam. Átadtam a dolgot a fillennek és hagytam magam úgy érezni mint egy filmszereplő. Lassanként távolodtunk a fennséges hegyektől és csak néhány gyorsan suhanó képsoron tudtam rögzíteni a vonulatokat. Sebaj, majd legközelebb..

 

rsz buenos aires park

 

A San Martin körüli táj nagyjából egybefoglalja azt amit mi egyfajta latin-amerikai sztereotípiának tartunk. Kopár poros vidék, szakadt rozsdás Ford teherautók, barátságtalan ábrázatú szalmakalapos hermano-k, és egy 2 csillagos motel a fő utcán. Erre vágytam! Első pillantásra a motel étterme vetekszik bármelyik hazai Sport büfé nosztalgiájával, de úgy tűnik elhamarkodottan ítéltem. A három lehetséges fogás közül ráböktem az egyikre és életem legnagyobb rántott marhahús szeletét hozták pompás tálalásban. Talán még életemben nem ettem olyan jót. A városka két legjelentősebb látnivalója egyébként egy útépítés és egy magára hagyott tehéntetem volt az út szélén. Komfortérzetem akkor hagyott némileg alább amikor az amúgy sem alacsony kerítések felső méterét már leginkább csak szögesdrót alkotta. Szóval visszavonulás a szobába, némi kapcsolatfelvétel az otthoniakkal, és készülődés.

Az este lassan jött el, és úgy tűnt még lassabban jön el a 4.30, amikor is pultba állok. A helyi diszkó sötét tónusú kistermében került sor a Sergio által szervezett estre. Egyedül a ledfal villódzása töltötte be a mosolygós, önfeledt fiatalokkal teli teret. Némi ismerkedés során a helyiekkel a puccos nagyteremben kötöttünk ki, ahol egy helyi banda játszotta élő elektro-diszkó performanszát. “Nofene, azért San Martin-ban is vannak Dave Smith és Nord szintetizátorok!” - konstatáltam majd lassan átvettem a kisterem pulpitusát. Melós néhány óra várt rám. A rezidensek - teljesen érthető okokból - nem sajnálták a puskaport én viszont b*szhattam reggel 5 órakor a filozófikusan épülő szettemet. Fáradtságom ellenére azonban kezdett összeállni a kép az újfajta dj-zős technikát illetően, és azért sikerült néhány elégedett arcot felfedezni a kb fél 8-ig tartó megnyilvánulásom során.

Gyors fuvar a távolsági buszmegállóba és irány San Luis. Szerencsére Sergio a buszsofőr lelkére kötötte, hogy bármi történjen engem szállítson le a célállomásomon. Délelőtt 10 óra körül ennek ő örömmel eleget is tett és súlyos “San Luis, San Luis!!” felkiáltásokkal tudatta azzal a félájult kótyagos idegennel, hogy megérkezett. “Muchas gracias Senior!” Spanyol tudásom egyébként ki is merült ebben és kávé vagy sör kérésében. Utóbbit gyakorolni is tudtam a reptéri terminálra emlékeztető buszpályaudvaron.

Aktuális állapotomtól függetlenül azonban rögtön magával ragadott a hely mediterrán jellegű milliője. Csinos kertesházak, tiszta utcák, belváros, takaros hotel és hihetetlenül kedves emberek. “A franc fekszik le most aludni, ezt látni kell” - és útnak eredtem.

 

rsz san luis piac

 

Egész napos csámborgás és egy olasz kitelepülttel folytatott hosszabb diskurzus után lassan előkerült a barátságos óriás Fernando az Aquabarra host-ja, kidobója, mindenese valamint Marcio a klub rezidense.

Az elmúlt nap megemlítette Sergio, hogy San Luis-ban várhatóan “zeneértőbb” közönség lesz hála a srácok hosszú évek óta tartó elkötelezett munkájának a helyi klubéletet illetően. Eddig minden hibátlanul zajlik, valami tényleg van ebben a helyben! Az egész napos másnapos pezsgést követően egy elegáns étteremben várt minket egy újabb teríték Asado, én pedig csak élveztem a páratlan vendéglátást. Kézzel-lábbal történő vicces beszélgetést követően a klub tulaja jött értünk. Roberto a bohém, régi motoros valami elképzelhetetlen rekedtséggel röhögött a tegnap esti “too much vodka” helyzetemen, miközben csinos felesége próbálta őt némi komolyságra inteni.

A szórakozóhelyre érve érdeklődéssel egybekötött megilletődöttséggel érkeztem és mindjárt feltűnt az, amiről Sergio tegnap beszélt. A jól kialakított klubhelységben Marcio egy 118 bpm körüli visszafogottan telt, kortárs deep szettben volt, a mélyek a szemhéjamat rángatták és - nem elhanyagolható tényként - gyönyörű, felszabadult lányhordák merültek el látszólag a szombat estében. “Perfecto!” A fejemben lévő kérdőjelek megszűnésével és a helyzet kényelmesebbé válásával egyidőben egy magas szőke szépség lépett hozzám és Fernando tudatta velem, hogy minden bizonnyal ő az egyetlen akivel angolul tudok kommunikálni bizonyos távolságon belül. Tehát akkor magunkra is hagyna minket mert dolga van az ajtóban.. Andrea egy nagy mosollyal és bájos akcentussal mutatkozott be bennem pedig pokolian fékezhetetlen hormonális folyamatok indultak be.

 

rsz plermo night

 

“Péter! Koncentrálj b*zmeg! 20 perc múlva kezdesz, és lövésed sincs milyen zenéket hoztál a szaros pendrive-odon. Marha jó a hely, jól szól a hang és zsír a warm-up úgyhogy ezt meg kell csípni. Ne most állj le csajozni! "

Persze azonnal egy ismerkedési fázisban találtuk magunkat, miközben nem hagytak nyugodni a belső hang szavai. Most már nemcsak a hely nagyszerűségétől, hanem női társaságomtól is felajzva álltam a kellemesen összegyűlt publikum előtt. OK! Nagy levegő, és akkor kezdődjön a trip..

Köszönhetően Marcio bemelegítésének ott tudtam elkezdeni ahol szerettem volna. Teltek a fél órák és lassan-lassan nyitogattam a dolgot, a közönség pedig ment vele én pedig nem akartam elhinni mi történik. A leghalványabb váltásokra reakciók tömkelege, miközben összeállt bennem a kép a ma esti szett mibenlétéről és nem terveztem megállni. Reggelig tartó örömzenéléssé fajult a dolog. Szentimentálisnak tűnhetnek ezek a szuperlatívuszok, de azt hiszem minden dj aki átélt már ilyet tudja miről beszélek. Egy idő után minden trekk működik, és működik és működik. Roberto reggel fél 7 körül kezdett el böködni, hogy lassan zárna a hely. Oké, oké csak még néhány - a pendrive bugyraiból előkerített - aranylövés zene és vége! Koncerthangulat. Hamisítatlan dél-amerikai virtus a helységben. Tulajdonképpen 122 bpm körül zárom nagy nehezen a szettet, és ezzel sor kerül az utúbbi idők legfantasztikusabb fellépésére itt a világ végén egy kis argentín városkában. Természetesen a fellegekben járok, de mese nincs a repülő menetrend szerint indul vissza Buenos Aires-be egy óra múlva. “Ezt nem hiszem el, hogy le kell lépnem most innen.” A buli végi káoszban Andrea is eltűnik, nekem pedig lejár a rám kirótt tökéletes 24 óra.. A hétvége alatt összehozott kb 3 óra alvás ellenére is csak pillázok a visszaúton. Buenos Aires-be érkezve úgy döntök, hogy gyalog indulok el a reptérről Palermo-ba, hiszen csak egy órás séta. Belefér, amúgy se tudnám mire és meddig üljek fel, Google Maps meg a barátom. Végül egy jó nagy kerülővel sikerült hazaérnem délután 3-ra, miközben próbáltam feldolgozni az elmúlt 2-3 napot. Hát ez állat volt!

 rsz naplemente 2

 

FELHŐJÁRÁSOK

Mivel Ricky épp az észak-amerikai kontinensen tartózkodik, így én felelek a lakásért és magamért is. Fordítóban készült cetliket lóbálok a boltban és próbálok alkalmazokdni az itteni léthez. A város nagy része még teljesen ismeretlen. Egzotikus földrész ide vagy oda, hogy is lehetne ismert valakinek aki az elmúlt egy hónap nagyobbik részét egy szobában töltötte. Azonban most, hogy magamra vagyok utalva igazán belefér két lábdob között egy városnézés.

A következő egy hétben folytattam a megkezdett rutinunkat és ezen kívül az éppen készülő ALLEYS004 mixalbumom munkálataiban is elmerültem kicsit. Az új környezet és a behatások jót tettek. Egy friss hangképpel a fejemben halálos lazaságban dolgozgattam. Szuper extra bónuszként a 22-ik emelet panorámája valami egészen elképesztő volt. Nem emlékszem két egyforma, vagy közhelyes alkonyatra. Valószínűleg az óriási horizontnak, a széljárásnak, a légkör és az éghajlat tulajdonságainak köszönhetően minden egyes naplemente egy külön vizuális vélmény volt. A legkülönfélébb színárnyalatok pompáztak elég szokatlan felhőalakzatokkal. “Trippy” ahogy Ricky jellemezte ezzel a szóváltásainkban elég gyakran előforduló jelzőcskével, és kétségtelenül az volt. Még a felhőjárás is! 

A péntek kora este eljövetelével a biológiai vekkerem állt neki cibálni. Illendő lenne valami program után néznem és nem is haboztam kérdőre vonni Jambo-t. Persze, hogy éppen bulijuk van ma este. Nem is akárhol hanem a Bahrein-ben, a meghívott fellépő pedig Luis Bondio. Luis szervezte a 3 évvel ezelőtti kiruccanásom és akkor játszottunk is együtt Cordoba-ban. Köszönjük!

 

rsz san luis utca

 

Google Maps böngészés, útiterv készítés és már úton is vagyok a belvárosi before helyszínére, ahonnan nagy hangzavarral érkezünk kicsivel később a Bahrein-hez.
Pincehelység, ledfalak, brutál hang és a jóságos káosz. Találkozás és jóleső vaker Luis-al majd összefutunk Dominique Heyninck-el, Belgiumból. Vele remix ügyletekből ismertük már korábbról egymást és mint kiderült ő játszik a másik teremben, és itt mini turnézik éppen. A két hónap alatt egyébként feltűnt, hogy az úgynevezett “progresszív” szcéna szinte valamennyi európai képviselője feltűnik egy hosszabb-rövidebb látogatásra Argentínában. Nem is véletlenül. Úgy tűnik, hogy itt a progresszive-house az iparosodott műfaj, úgy mint Európában a techno. Az emberek ezt hallgatják - Hernan nyilvánvalóan óriási hatása - a dj-k ezt játszák és ebben van a biznisz. Nyitottak is, és az egy ideje tomboló melodikus techno vonallal keresztezett house-osabb dolgokat itt eléggé zabálják. És mindezt teszik 120-122 bpm-en, ami igazán szimpatikus.

Szóval egy egészen szakmai banzájjá vált a péntek esti rendezvény, egészen addig amíg végérvényesen a tánctéren nem találtam magam. Nagyon jó kis este volt. Reggel a klub ajtaján kilépve egyedül találtam magam, és “Hoppá, a hazautat elfelejtettem megtervezni...” Roaming elfelejtve, cimborák szétszéledtek én pedig keresztbe álló szemekkel próbálok eligazodni egy korábban használt térképszelet screenshot-ján. Gyalogszer, rossz metróvonal, aztán jó metróvonal de nincs nyitva a metróállomás, gyalogszer, jó metróvonal és nyitva a metróállomás, gyalogszer majd 4-5 órával később már otthon is voltam. Elvégre estig is bolyonghattam volna.

Tehát mindennapossá váltak a távolabbi városrészekre történő utak, és egyúttal a közeli parkok rengetegébe való besimulások. Úgy tűnik ez nem az a hely, ahol messzire kell menni néhány pozitív interakcióért embertársainkkal. A gép előtti ücsörgés után sokszor mentem le futni vagy vettem nyakamba a várost, és örömmel szlalmoztam a barbeque-tól illatozó nem mindig kutyaszar mentes utcákon és a 12 sávos körutakon. Újdonsült barátokkal és az otthoniakkal való élménybeszámolók közepette váratlan üzenet Andrea-tól. A hétvégén Buenos Aires-be jön a barátaival, Creamfields-re..

Meg sem fordult a fejemben az, hogy valahogy ne tudnánk kivitelezni egy találkozót, így egy újabb felfedező út után sort is kerítettünk a randira. Az idejét sem tudom mikor randiztam utoljára a szó klasszikus értelmében, de nagyon is összejött én pedig egy újabb mellberúgástól merültem el az amúgy sem kis rózsaszín ködöm sűrűjében. Pillanatnyilag ez most a legésszerűbb ésszerűtlenség. Teátrálisnak nem mondható módon - az ex-pasija hirtelen felbukkanása okán - szétváltunk, majd Andrea továbbállt a Creamfields-re veretni.

Ezek után már úgy tűnt sikerül némileg belekóstolnom az atmoszférába, és felvenni ennek a sokszínű-szagú-állapotú helynek a lendületét. Közben figyelemmel kísérem a hazai történéseket és rebesgetik, hogy új menedzsmentet kap a Corvintető, ismerős lókötőkkel az élen..

 rsz san martin teherautok

 

ÁTALAKULÁSOK

Ricky lassan megérkezett és úgy néz ki jót tett, hogy egy kicsit el voltunk szeparálva egymástól. Az élménybeszámolók után összegeztük, hogy hol is tartunk. Már látjuk a végét. Nagyjából két hét múlva indulok haza, addig pörgessük meg amennyire lehet. Én a megbeszélt kontextusban gyártottam tovább a zenei ötleteket, nyersanyagokat, és kevertem a régebbi demóinkat. Jó kis kör volt a végére. Nekem nem volt már hátra több fellépésem, ellenben Ricky-vel aki még két helyi buliban volt headliner a kint tartózkodásom alatt. Így amikor nem a szettjeire készült és én sem éppen groove-oztam, beszélgetések folytak. Zenéről, szakmáról sajátos filozófiájával megspékelve, míg ellenpólusként próbáltam fenntartani a szükséges komolytalanságot. Ricky nem tudott pihenni ha filozofálásról volt szó. Ha én a nap végén kikapcsolódásképp ritka Depeche dokumentációk után szörföltem, ő újabb téziseket vetett fel.

Eléggé két dimenziót képviseltünk, de mégis úgy gondolom, hogy piszok jól hangoltuk össze ezeket és tanulságos, átkozottul inspiratív két hónapon vagyunk túl. Argentína összességében más de annyira magával ragadó világ, én pedig már próbáltam elvonatkoztatni minden szentimentalizmusomtól, hiába..